Vidékfejlesztési adatok elemzése térinformatikai módszerekkel Somogy megye településein

Szerzők

  • Richárd Péter Micsinai
  • Vid Honfi

Kulcsszavak:

vidékfejlesztés, térinformatika, komplex mutató

Absztrakt

A komplex mutatók alkalmazásával lehetőség nyílik a települések könnyebb összehason-lítására. A mutatót alkotó változók kiszámításához statisztikai ismeretek szükségesek, azonban a településeket jellemző számadatok időnként elégtelenek a megfelelő elemzéshez. A térinformatikai programok segítségével az adatok kiegészíthetők az objektumok helyzetével, ezáltal az osztályozást követően lehetőség van a szomszédos települések összehasonlítására. A térinformatikai szoftverek előnye közé tartozik, hogy egyszerre többféle adat megjelenítésére is alkalmasak, így az elemzésnél egyidejűleg több szempontot is figyelembe lehet venni. Célunk egy olyan GIS adatbázis létrehozása volt, amely az ország bármely kistérségében alkalmazható a vidékfejlesztési adatok tárolására, illetve elemzésére, valamint a települések fejlettségének megítélésére. Az adatbázist előbb a Fonyódi kistérség adatainak felhasználásával készítettük el, majd kiterjesztettük Somogy megyére, így lehetőségünk nyílt többfajta települést megfigyelni.

##submission.downloads##

Megjelent

2006-02-15

Hogyan kell idézni

Micsinai, R. P., & Honfi, V. (2006). Vidékfejlesztési adatok elemzése térinformatikai módszerekkel Somogy megye településein. Acta Agraria Kaposváriensis, 10(3), 19–25. Elérés forrás https://journal.ke.hu/index.php/aak/article/view/1822

Ugyanannak a szerző(k)nek a legtöbbet olvasott cikkei